Jövőre már az lesz a békemenet, ha Bayer Zsolt kimegy a vécére!

Nagyon hülyére vették a fideszes keménymagot!

Nehéz lehet most fideszesnek lenni. Csak úgy kapkodhatják a fejüket csórikáim, a valóságban élő többség közben meg rajtuk röhög. Merthogy

a fideszes keménymagot most nagyon hülyére vették! A saját lelki vezetőik csinálnak belőlük majmot!

Az egész azzal kezdődött, hogy a kegyelmi botrány kellős közepén a mélységesen frusztrált Bayer Zsolt a Hír Tv Sajtóklub című műsorában kijelentette, hogy március 15-én békemenetet kell tartani. „Erőt kell demonstrálnunk” – magyarázta az 5-ös számú fideszes párttagkönyv tulajdonosa, amire a többiek bőszen helyeseltek. Néző László, a Mediaworks főszerkesztője például azt mondta, hogy „március 15-én megmutatjuk, hogy mi is össze tudunk hozni néhány százezer embert, akkor talán ki tudunk ebből az egészből győztesen kerülni.” Na, mostanra mindebből az lett, hogy nemzeti ünnepünkön

Bayer és társai a Polgári Mulatóban leülnek beszélgetni, és ezt ők „lelki békemenetnek” nevezik! Pedig a „kudarcos pofára esés” sokkal jobban leírná a valóságot.

Kezdjük ott, hogy micsoda erődemonstráció lesz ez! Ha Bencsik András vagy Huth Gergely megszólalnak, a Múzeum körúton leesnek majd a galambok az égből! Bayer csak megköszörüli a torkát és a túloldalon már kezdik is bedeszkázni az üzletek kirakatait, ugye? Lelki békemenet… atyavilág, ezt a hasba akasztó dumát! Mert ennyi fröcsögő fogadkozás után azt mégsem mondhatták, hogy nem tudtak összerántani semmilyen demonstrációt! Nem, ők kérem nem pofára esnek, hanem az homlokukkal szállnak le a lóról! Mert most így akarták. Pont, mint a mérges kismalac.

A fideszes keménymag pedig csak értetlenül néz, és halványan ugyan sejti, hogy most épp hülyének van nézve, méghozzá a sajátjai által… de ha ezek az emberek ezt bevallanák, akkor azt is el kellene ismerniük, hogy

a hergelőik hazug trógerek, akik most vezették falnak a birkanyájat, vagyis őket. Ezért inkább úgy tesznek, mintha értenék és elhinnék ezt a „lelki” hadovát.

Amúgy egyébként még az is lehet, hogy ez a „lelki” minősítés nemsokára a fideszes kommunikáció csodafegyvere lesz. Ezzel ugyanis bármilyen sikertelenség felcímkézhető. Így kaphatnak például a jövőben egész ágazatok akár havonta „lelki fizetésemelést”, a hírek arról szólhatnak, hogy nőtt a „lelki életszínvonal”,

ha pedig kirúgnak minket az EU-ból, Orbán Viktor előállhat azzal, hogy Magyarország a „lelki Európa”.

Mindezt Bayer Zsolt akár minden reggel élő videóban tudathatja a néppel, miközben elindul a vécé felé megtartani a szokásos „lelki békemenetét.”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!