Tipikus fideszes reakció – Felháborító választ adott az urizáló külügyminiszter!

Mint ahogy azt az Átlátszó kiderítette, tavaly 264 millió forintjába került az adófizetőknek Szijjártó Péter három külföldi útja egy holland luxusrepülővel. Most erről is kérdezték a külügyminisztert, aki felháborító választ adott.

Szijjártót az ATV adásában kérdezték arról, hogy mi szükség volt egy holland magánrepülőt bérelni hivatalos útjaihoz, melyre a külügyminiszter azt válaszolta, hogy neki ez munkaeszköz, ráadásul még ki se tudja magát húzni rajta rendesen, majd hozzátette még azt is, hogy

„biciklivel nem tudom megjárni New Yorkot”.

A külügyminiszter biciklis válasza lényegében igaz, valóban repülővel tud kerékpárral eljutni az Egyesült Államokba, azonban léteznek menetrend szerinti járatok, amikkel jelentősen csökkenteni lehetett volna a kiadásokat!

A luxusrepülővel kapcsolatban azt is elmondta még Szijjártó, hogy „ez technikai kérdés”, ráadásul nem is ő dönt róla. Azzal érvelt, hogy neki csak megmondják, mikor és hol kell lennie, és felszáll a kijelölt repülőre.

A stúdióban arról is kérdezték, hogy miért fizetett a magyar állam több millió forintot a fedélzeti étkezésért, mikor Kairóban járt, azonban érdemi választ erre nem tudott adni. Állítása szerint sokszor csak zsemle, szalámi, paradicsom és paprika van a tányéron, de nem tudja, hogy „mit hova könyvelnek”, bár elismerte, hogy az összeg valóban nagyon sok.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!