Böjte atya váratlanul odavágott Orbánnak – kiderült a miniszterelnök hazugsága pedofil-ügyben!

Őrjönghetnek a Fideszben a szerzetes miatt!

Onnan kapott egy óriási tockost Orbán Viktor és a Fidesz-kormány, ahonnan a legkevésbé várták. Mint ismeretes, a kegyelmi botrány után a Pedofidesz-kormány úgy próbálta levakarni magáról az ügyet, hogy kötelezővé tették a pszichológiai alkalmasság vizsgálatát a gyermekotthonok vezetőinek. Most viszont

a fideszes Böjte Csaba atya odavágott Orbánnak! Elárulta, hogy a pszichológiai teszt nem alkalmas a pedofilok kiszűrésére!

A ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő szervezet alapítója a maszol.ro portálnak adott interjút, amelyben szóba került a nevelői hálózatában tapasztalt korábbi szexuális visszaélés, amely miatt egy nevelőt 28 év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. Böjte szó szerint ezt mondta:

„Romániában ahhoz, hogy valaki gyereket tudjon nevelni hatósági engedélyek kellenek. Ennek az embernek 10 év alatt 20 pecsétje, 20 pszichológiai alkalmassági tesztje is volt.”

Vagyis Böjte Csaba szerint az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett rendelet, amely már hatályba is lépett, teljesen alkalmatlan arra, hogy a gyermekvédelmi rendszerből kirostálják a szexuális ragadozókat. Valószínűleg nem tévedünk, ha azt feltételezzük, hogy a kormányban nagyon idegesek lehetnek Böjte nyilatkozata miatt, hiszen éppen tőle nem várták azt, hogy megtámadja azt az intézkedést, amiről eddig Orbán azt hazudta, hogy majd megoldja a pedofilok kiszűrését.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!