Óriási botrány! Máris újra lebukott a fideszes pedofilvédő K. Endre – az esetről rejtett videó készült!

Mindent meg akar hamisítani a Pedofidesz, hogy tisztára mossák Orbánt!

A pedofilvédő K. Endre ismét lebukott! Miután fideszes körök nyomására Novák Katalintól kegyelmet kapott, a férfi most ismét ugyanazt csinálta, amiért korábban már elítélték. K. Endre megkereste a a bicskei gyermekotthon egyik molesztált áldozatát és megpróbálta hamis vallomásra rávenni. Csakhogy

a pedofilvédő újra lebukott, mivel rejtett kamerával felvették, ahogy győzködi a fiút, hogy mondja videóra a hamis vallomást!

A fiú ugyanis megkereste az RTL Házon kívül című műsorát, amely ezután rögzítette kettejük találkozóját. Nem ez volt az első ilyen beszélgetés: két héttel korábban ugyanis egyszer már

K. Endre megkereste a fiút, hatezer forintot, egy doboz cigit adott neki és a hajléktalanszállón lakó édesanyjának, majd be is vásárolt nekik. Cserébe annyit kért, hogy az egykori áldozat mondja videóra azt, hogy ő ártatlan.

A fiú, aki akkor épp tudatmódosító szerek hatása alatt állt, akkor ezt megtette. Az RTL műsorának úgy fogalmazott: „K. Endre elmondta, hogy mit kéne mondanom. Én fogtam a kezembe a telefont, és úgy mondtam el. Azért, hogy neki az ártatlansága fennmaradjon, és hogy ne kerüljön bajba.”

Ám a pedofilsegítő férfi és ügyvédje nem voltak elégedettek a felvétellel – ezért került sor a második találkozóra, amit már a Házon kívül rejtett kamerája is rögzített. K. Endre és a fiú egy parkban találkoztak Budapesten, amelynek felvételét IDE KATTINTVA lehet megnézni (a megtekintéshez ingyenes regisztráció szükséges).

A pedofilsegítő férfi az ügyvédjére hivatkozva azt kérte a fiútól: hangsúlyozottabban mondja videóra, hogy „nem történt semmi olyan, hogy nem írattam én alá veled semmit, nem tettem eléd papírt, amit alá kellett volna írni.”

0311 Pedofilvedo

A fiú azonban ezt megtagadta, és azt kérte K. Endrétől, hogy a már korábban felvett videót is törölje ki a telefonjából. A pedofilsegítő férfi ezt végül megtette, de jelezte, hogy a felvételt már elküldte az ügyvédjének.

Hogy K. Endre mikor és hogyan használná a videót, az nem derült ki. A fiúnak azt mondta: egyelőre „nem olyan a politikai helyzet”, hogy ezt megtehesse.

A fiú interjút is adott a Házon kívül című műsornak, amelyben az egykori molesztálásának részleteiről is beszélt. Felidézte, hogy amikor elmondta a gyámjának, mit művel vele az igazgató, az azonnal elvitte őt az intézményből, és még aznap feljelentést tett. A fiú terhelő vallomást tett V. Jánosra, de ezzel egy időben vissza akart menni Bicskére, mert mint mondta, a bicskei kastély volt az otthona, és félt, hogy nem mehet többé haza. Végül visszatért a gyermekotthonba, ahol V. János megzsarolta: csak akkor térhet vissza, ha megmásítja a vallomását. Az igazgató ekkor berendelte K. Endrét az irodájába, vele intéztette a hamis vallomás kicsikarását, ő pedig addig elment templomba. Az interjúból az is kiderült:

a fiú a felcsúti Puskás Akadémia növendéke volt, mindig K. Endre vitte őt edzésre Felcsútra, de aztán az őt ért traumák miatt véget ért a futballkarrierje.

Az, hogy a pedofilvédő K. János még mindig az áldozatok vallomásának megváltoztatását próbálja elérni, és közben a „politikai helyzetre” hivatkozik, azt jelzi: a mostani eset korántsem a férfi magánakciója. A hamis tartalmú videókat követelő ügyvédjén keresztül a Pedofidesz valószínűleg gőzerővel dolgozik a hamis bizonyítékok előállításán, hogy így mossák tisztára a pedofil ügyekbe belesüllyedt Orbán Viktort és környezetét!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!