Izgalmas fotói lehetnek Magyar Péternek a Tv2 hírigazgatójáról!

A férfi szerint Szalai Vivien „tevékenysége” megérne egy-két műsort!

Hadüzenettel felérő bejegyzést posztolt Varga Judit volt férje: Magyar Péter ezúttal Szalai Viviennek, a Tv2 hírigazgatójának címezte sorait, és a végén burkoltan arra célzott:

közzétehetne olyan képeket Szalai Vivienről, amelyek kevésbé „konszolidáltak”!

Varga Judit volt férje azon pöccent be, hogy az Index mellett már a Tv2 is megpróbálja lejáratni. A férfi posztjában kijelentette: a kormányközeli tévécsatorna meg sem kísérli cáfolni az ő konkrét állításait, de odáig eljutottak a „független” médiamunkások, hogy „Magyar Péter a politikai szépfiú szerepét építgeti.” Varga Judit exférje ennek kapcsán szó szerint ezt írta:

„Innen is üzenem a TV2 hírigazgatójának, a NER egyik üdvöskéjének, Szalai Viviennek, hogy egy országos hírműsor feladata nem az én fényképeim elemzése,

sokkal inkább olyan kérdések megválaszolása, hogy a TV2 évente hány milliárd forint bújtatott állami támogatást kap az állami vállalatokon keresztül. Jól emlékszem, hogy miként kapta meg minden cégvezető az ukázt, hogy százmilliókért hirdessen a TV2 éjszakai, senki által nem nézett műsorai között.”

Magyar Péter a posztja végén dobta le az igazi bombát, amikor ezt írta:

„ui.: Kedves Vivien, a te fotóid és tevékenységed is megérne egy-két műsort. Jó fej leszek és egy konszolidált fotót teszek ide.”

Vajon milyen „tevékenységre” és milyen fotókra célozhatott Magyar Péter? Azt írja hogy „jó fejként” csak egy „konszolidált” képet közöl, ám Szalai Vivien már ezen a fotón is egy erősen kivágott szoknyában pózol. Milyen lehet a többi kép? Mert hogy Varga Judit volt férje egyértelműen Szalai Vivien tudomására hozta, hogy másfajta, kevésbé „konszolidált” képek is vannak a birtokában.

Ez bizony brutális figyelmeztetés, amit az is erősít, hogy Magyar Péter utolsó mondata így szól: „Oszd meg, hogy Vivien is lássa!”

Vagyis Varga Judit volt férje egyértelműen azt akarja, hogy üzenete eljussaon a Tv2 hírigazgatójához. A kérdés már csak: Magyar Péter mikor borít még többet Szalai Vivien „tevékenységéről” és kevésbé „konszolidált” képeiről?

Varga Judit volt férjének üzenetét teljes terjedelmében IDE KATTINTVA lehet elolvasni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!