Orbán őrjöng a Karmelitában – Válságba taszítja a Fideszt a kegyelmi ügy!

Mint ismert, Novák Katalin elnöki kegyelemben részesítette egy pedofil elkövető bűnsegédjét, ez pedig rendkívül megtépázta a kormánypárt népszerűségét.

A Publicus Intézet friss felmérése a kegyelmi botrány kirobbanása után, február 13. és 20. között készült, melyből kiderül, hogy a kormánypárti szavazók bizalma megrendült a Fideszben,

nagyjából 225 ezer szavazót veszítettek!

A felmérés eredménye a teljes népességre vonatkozik, ami így is rendkívül nagy veszteség a kormánypártnak, ez ugyanis 2-3 százalékpontos csökkenést jelent!

Az ügy azonban nem zárult le, hiába mondott le a köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter, az emberek nem érzik úgy, hogy ezzel minden kérdésükre választ kaptak, illetve a gyermekotthonokban uralkodó állapotok sem oldódtak meg, ez pedig a kormánypárt további népszerűségvesztéséhez vezethet!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!