Orbán Viktor a pedofilok cinkosa – hosszú hallgatás után derült ki, amit mindenki sejtett!

A miniszterelnök is a szörnyek közé tartozik!

Orbán Viktor teljes erőből falaz a gyermekeket megrontó pedofil ragadozóknak – ez a döbbenetes tény derült ki a miniszterelnök évértékelő beszédéből. A kormányfő egy hete tartó bujkálása és hallgatása alapján már eddig is sejthető volt, hogy nem az áldozatok oldalán áll, a szombat délutáni megszólalása pedig végképp bizonyossággá tette, hogy

Orbán Viktor a bicskei gyermekotthon pedofiljainak cinkosa!

Döbbenetes volt látni és hallani, ahogy miniszterelnök falazott a kegyelemmel szabadult K. Endrének: egyetlen szóval sem említette, hogy milyen szörnyűségek történtek, és hogy a saját kormánya is partner volt abban, hogy egy bűnöző kijöhessen a börtönből!

Orbán még bocsánatot sem kért az áldozattá vált gyerekektől, amiért kormányának egyik tagja jóváhagyta a pedofilsegítő férfi szabadulását!

Egészen elképesztő, hogy a miniszterelnök konkrétan egyszer sem említette a bicskei gyermekotthon szexuálisan bántalmazott áldozatait, viszont jó embereknek nevezte és hosszan méltatta Novák Katalint és Varga Juditot, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a pedofilsegítő K. Endre kegyelmet kaphasson! Orbán nem az áldozatok miatt sajnálkozott, hanem amiatt, hogy a saját embereinek le kellett mondaniuk! Hát milyen elvetemültnek kell ehhez lenni?

Orbán Viktor pedofilokat fedező cinkossága azzal vált teljesen nyilvánvalóvá, hogy az évértékelő beszéd során

a miniszterelnök egy szót sem szólt arról, hogy ki kezdeményezte, a pedofilsegítő férfi kegyelmi kérvényét!

Mert hogy K. Endre a 444.hu portálnak elmondta, hogy a kérvényt nem, ő nyújtotta be! Márpedig egy ilyen kérvény nem pottyan le csak úgy az égből! Azt már tudjuk, hogy Balog Zoltán támogatta, Novák Katalin aláírta, Varga Judit ellenjegyezte… de ki volt az az icike-picike nagy ember, aki a kegyelmi kérvényt elindította? Orbánnak bizonyosan tudnia kell erről, hiszen a pedofil-ügy bűnözői több szállal is kötődnek az Orbán családhoz! A bicskei gyermekotthonban a kormányfő testvére, ifj. Orbán Győző közreműködésével zajlottak azok a birkózó foglalkozások, amiket a pedofilsegítő K. Endre irányított!

Az intézmény pedofil igazgatóját az Orbán család céges ügyvédje védte! Gigantikus hazugság tehát, hogy Orbán nem tudott semmit, és semmi köze ne lenne az ügyhöz!

Orbán Viktor szombaton nem évértékelőt tartott, hanem beismerő vallomást tett. Nem csak az buktatta le, ahogy a pedofilsegítő férfit kiszabadító Novák Katalint és Varga Juditot dicsérte, hanem az is, ahogy hallgatásával a bűnösöket fedezte. Magyarországnak ma olyan miniszterelnöke van, aki pedofiloknak és azok segítőinek falaz. Orbán Viktor is a szörnyek közé tartozik.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!