Belsős kormányzati dokumentum szivárgott ki, ami lebuktatta Orbánék tervét!

Pénteken robbant a hír, miszerint a kormány tárgyal a dubaji Burdzs Kalifát építtető Mohamed Alabbar cégével, valamint az Egyesült Arab Emírségek több magasrangú üzletemberével, akik felhőkarcolókat építenének a Hősök tere közelébe.

Az arab üzletemberek által tervezett luxusnegyedre szánt összeg hallatán – ami 1900 milliárd forintról szól – egyből felcsillanhatott Orbánék szeme, ugyanis október végén már tárgyaltak a projektről a kormányülésen.

A VSquare hírlevele szerint tájidegen, 220-240 méter magas felhőkarcoló is helyet kapna a Rákosrendezőre tervezett mini-Dubajban,

a Telex által megszerzett belsős kormányzati dokumentum pedig arra is fényt derített, hogy mindezek mellé a kormány egy minimum 300 milliárdos infrastruktúra-fejlesztést vállalt, amit pedig a fővárosra terhelnének!

A kormány a projekttel többszörösen jól járna, ugyanis egyrészt gazdag arab üzletemberek érkeznének az országba, másrészt a fővárosra terhelt fejlesztéssel hatalmas kihívás elé állítanák Karácsonyékat.

A lap kiemeli, hogy a dokumentum szerint a javaslatot még október végén társadalmi egyeztetésre bocsátották volna, és azzal számoltak, hogy október végén vagy november elején benyújthatják a beruházáshoz szükséges törvényjavaslatokat a parlamentnek, ez azonban még nem történt meg, mert még mindig folynak a tárgyalások.

Karácsony Gergely főpolgármester a tervezett mini-Dubaj ötletével kapcsolatban a közösségi oldalán azt írta, hogy Orbánék „a világörökség részét képző, a honfoglalás 1000 éves évfordulójának emléket állító emlékmű mögé ormótlan, az ég felé ágaskodó tájidegen tornyokat szeretnének növeszteni.

Pont a mi hűde nemzeti, konzervatív kormányunk emel a hét vezér fölé a Gábriel arkangyalnál hatszor magasabbra törő felhőkarcolót?!

Épp elég baj, hogy a MOL-torony már ott éktelenkedik a gyönyörű dunai panorámában, de ez a monstrum közel kétszer akkora lenne, a Hősök terétől alig kőhajításnyi távolságban.”

A főpolgármester egy képet is megosztott, mely azt hivatott prezentálni, hogy mennyire lenne tájidegen a felhőkarcolók látványa a tervezett területen.

405079232 927263052095700 1561743112844648344 n
Forrás: Facebook.com / Karácsony Gergely

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!