A Fidesz megmutatta az igazi arcát – Szándékosan vihetik csődbe a várost!

Forrás: Facebook.com / Hegedüs Péter

Komoly gondban van Balmazújváros, ugyanis a Fidesz helyi képviselői szándékosan blokkolhatják a működéshez szükséges két rendelet elfogadását,

emiatt a város pedig könnyen csődbe kerülhet!

Hegedüs Péter polgármester az RTL Híradójának nyilatkozva elmondta, hogy ha november 3-ig nem sikerült elfogadtatni a két rendeletet, akkor az önkormányzat több száz városi dolgozó bérét nem fogja tudni kifizetni.
Négy fideszes és két független képviselő blokkolja a tavalyi költségvetés módosítását és a zárszámadás elfogadását, ugyanis szerintük nem áll rendelkezésükre elegendő információ ahhoz, hogy érdemben szavazni tudjanak róla. Ráadásul szerintük a városnak inkább hitelből kellene kifizetni a dolgozók bérét!

Abban az esetben, ha a képviselők nem fogadják el az említett rendeleteket, akkor a kormányhivatal a Kúriához fordulhat, ezt követően a hiányzó jogszabályokat a megyei főispán alkothatja meg, azonban Hegedüs szerint ez rettentő sokáig elhúzódhat.

A hat képviselő a polgármester szerint arra játszik, hogy őt megbuktassák!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!