Hiába porosodik 16 ezer lélegeztetőgép egy raktárban, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja most újabbakat készül vásárolni – hívta fel a figyelmet bejegyzésében Hadházy Ákos.
A független országgyűlési képviselő szerint, miközben „16000 (!!!) lélegeztetőgép rohad valahol egy raktárban, a Magyar Honvédség újakat akar beszerezni”, az pedig külön érdekes, hogy minderre csupán 12 napig várják az ajánlatokat, ami arra enged következtetni szerinte, hogy a beszerzést már előre „lezsírozták”.
A 444.hu cikke idézi a Honvédelmi Minisztérium RTL-nek adott válaszát, mely szerint azért van szükség újabb lélegeztetőgépek beszerzésére,
mivel a korábban vásárolt készülékek „nem felelnek meg a NATO-szabványoknak, nem használhatók harctéri körülmények között”.
Az ellenzéki politikus bejegyzésében azt is kiemeli, hogy ez az új közbeszerzés egy újabb bizonyíték arra, hogy a korábban 300 milliárd forinttért vásárolt eszközök beszerzése „a magyar történelem egyik legocsmányabb lopása volt.
Beismerése annak, hogy többnyire használhatatlan bóvli eszközöket (nagyrészt nem is lélegeztetőgépeket, hanem horkolásgátlókat!) vettünk méregdrágán.”