Óriási baj van, adóemelések jönnek – pánikolva magyarázkodik a Fidesz!

Drámai megszorítások várhatók.

Új adókat vezethet be, illetve már meglévő adókat emelhet meg a kormány, jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter Egerben, a Közgazdász Vándorgyűlésen. A várható drasztikus intézkedések oka az, hogy százmilliárdok hiányoznak az ország államkasszájából, mivel az ÁFA bevételek brutálisan visszaestek, és az uniós pénzek sem jönnek.

Varga Mihály gyakorlatilag elismerte, hogy megszorítások jönnek.

A pénzügyminiszter a beszédében konkrétan utalt arra, hogy megemelhetik a bankadót. Mindez a Pénzügyminisztériumnak a beszédről kiadott közleményében is szerepel. A megnövelt bankadó terhét persze – ahogy eddig – a pénzintézetek nagy valószínűséggel az ügyfelekre fogják áthárítani, így ez az adóemelés az élet szinte minden területére hatással lehet. Varga Mihály a további adók bevezetésének lehetősége mellett arról is beszélt, hogy

a kormány a kamattámogatott CSOK-ot és a babaváró hitelt is megszüntetheti!

Varga Mihály a beszédet követően a Portfoliónak úgy nyilatkozott, hogy a tervezett adómódosításokkal októberben áll elő a minisztérium.

A bankadó megemelése az OTP-t sújtaná a leginkább, egy ilyen elvonás a legnagyobb magyar pénzintézet esetében akár 100 milliárd forint is lehet. Nem csoda, hogy

a pénzügyminiszter beszéde után szinte azonnal bezuhant az OTP részvények értéke

– igaz, ezt a pénzpiac másnap némileg korrigálta. Varga Mihály másik erős állítása arra vonatkozott, hogy akár folyamatban levő beruházásokat is leállíthatnak. Mivel eddig csak előkészítés, illetve tervezés alatt álló beruházások felfüggesztéséről esett szó,

a kivitelezések leállítása munkahelyeket szüntetne meg

és tovább rontaná az építőipar helyzetét. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy a Fidesz-KDNP esztergomi zárt ülésének szünetében

Kocsis Máté frakcióvezető pánikszerű sajtótájékoztatón sietett cáfolni Varga Mihály szavait.

Mint mondta, nem emelik a bankadót és a kamattámogatásokon sem változtatnak, a CSOK-nál is marad a 3 százalékos támogatott kamat, a babavárónál pedig a 0 százalékos. Kocsis Máté úgy fogalmazott „Minden ettől eltérő állítás az szerintem magánvéleménynek tekinthető inkább.” Hogy Varga Mihály pénzügyminiszter mit szól ehhez a szakmaiságába gázoló rendreutasításhoz, az a közeljövőben fog majd kiderülni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!