Hol a pénz, fiúk? Több milliárdnyi állami vagyon tűnt el!

Meghökkentő vallomást tett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., ugyanis legfrissebb kimutatásuk szerint, a tavalyi évet 371 milliárd mínusszal zárták.

A Népszava kiemeli, hogy az MNV az elmúlt négy évben folyamatos veszteséget termelt, 2021-ben még a tavalyi évnél is rosszabbul teljesített, 486 milliárdos mínuszt hozott össze,

2019 és 2022 között pedig összesen 1431 milliárd forintnyi közpénzt herdált el az állami vagyonkezelő!

Ha az Orbán-kormány 2010-2022 közötti időszakát vizsgáljuk, akkor se sokkal jobb a helyzet, ugyanis a göngyölt veszteség 952 milliárd forintra rúg – írja a lap, mely hozzáteszi, hogy a folyamatos veszteségesség és brutális hiány, komoly hatékonysági kérdéseket vet fel, ugyanis 13 év alatt „egy fillérrel sem növelte a közbevételeket”.

A lap felidézi, hogy 2020-ban és 2021-ben amiatt apadt jelentősen a közvagyon, mert a Fidesz feltőkésítette az alapítványokat, mely így kormányközeli szereplőkhöz került. A tavalyi évben termelt 371 milliárdos mínusz okairól azonban az MNV beszámolója semmit nem árul el, illetve 172 milliárd sorsáról tudni, hogy azt ingyenes vagyonátadás eredményezte, de hogy kinek vagy kiknek játszották át a vagyontárgyakat, nem emelik ki.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!