Győzhetnek a tanárok, ha nem ijednek meg Orbán maffiózós trükkjétől!

A magánnyugdíjak ellopásakor is ugyanígy blöffölt a Fidesz!

Visszafelé sülhet el a Fidesz maffiózós módszere, amit a tanárok ellen készülnek bevetni. Maruzsa Zoltán ugyanis a napokban megkezdte a pedagógusok elleni lelki hadviselést: a hvg.hu összefoglalója szerint az Origón bejelentette, hogy szeptember 15-ig értesítik a pedagógusokat arról, 2024. január 1-jétől milyen új szerződésük lesz. Mint mondta, erre az érintetteknek szeptember végéig kell reagálniuk, és aki nem fogadja el az új szerződését, annak október végéig kell dolgoznia, a jogviszonya pedig november végével szűnik meg. Maruzsa szavaiban nem nehéz felismerni a Orbánék régi módszerét:

rövid határidő, burkolt fenyegetés: ezt a trükköt a Fidesz egyszer már bedobta a magánnyugdíjak ellopásakor!

Emlékezhetünk: 2010-ben a Fidesz-kormány 3000 milliárd forintot nyúlt le úgy, hogy fenyegetéssel és zsarolással rávették a pénztártagokat: lépjenek át az állami nyugdíjrendszerbe. Annak, aki maradni akart a magánpénztári rendszerben, csupán 30 munkanapja volt nyilatkozni erről. Ráadásul

Orbánék azzal zsaroltak, hogy aki nem lép át az állami nyugdíjrendszerbe, elveszíti a nyugdíjjogosultságának a 70 százalékát. Később kiderült, hogy ez hazugság volt!

Az a 70 ezer ember, aki megmaradt a magánpénztári rendszerben, továbbra is jogosult maradt a teljes nyugdíjára, sőt: a megtakarítása után jelentős hozamot is elkönyvelhetett!

Nem nehéz észrevenni a párhuzamot a magánnyugdíjak ellopásakor alkalmazott zsarolás és a tanárok mostani megfélemlítése között. Orbánék ugyanazt az alvilági módszert alkalmazz most, mint 13 éve. Megfenyegetik az érintetteket és

abban bíznak: a tanárok nem veszik észre, hogy a Fidesz csak blöfföl!

Ahogy a magánnyugdíjak ellopásakor is csak hazugság volt a nyugdíjjogosultság elvesztése, ugyanúgy a Fidesz mostani fenyegetése az állások megszüntetésével is csupán üres fenyegetés! Ugyanis

ha a tanárok tömegesen adják be a felmondásukat, a közoktatás egyszerűen összeomlik!

Ezt persze a Fidesz-kormány is tudja, de ők abban bíznak, hogy a nyomás alá helyezett pedagógusok a döntésük meghozatalakor már kellően meg lesznek félemlítve és bele sem gondolnak, hogy

valójában a fenyegetőző Fidesz-kormány van kiszolgáltatott helyzetben!

Ebben a helyzetben jelentősen felértékelődik a pedagógus szakszervezetek szerepe. Ha az érdekvédők el tudják érni, hogy a tanárok ne érezzék magukat egyedül a kormányzattal szemben, hanem összehangoltan, tömeges erejük teljes tudatában cselekednek, akkor

a felmondások száma elérhet egy olyan kritikus tömeget, amelynek láttán a Fidesz-kormány meghátrál!

Itt azonban még nem tartunk. Orbánék egyelőre még fenyegetőznek, zsarolnak és bevetik a lelki nyomásgyakorlás minden formáját. Abban bíznak, hogy a tanárok nem ismerik fel: a kormány csak blöfföl és ezért le lehet győzni!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!