Kiakadt a fideszes támogatású polgármester Orbánék kínai méregraktára miatt!

Saját emberüket akarták megszívatni!

Orbán Viktor még a saját embereit is simán átveri! Ez történt Soroksár polgármesterével, Bese Ferenccel is. Kiderült ugyanis, hogy

a település fideszes támogatású vezetőjét meg akarta szívatni a Fidesz-kormány!

Soroksár polgármestere ugyanis csak a sajtóból tudta meg, hogy az általa vezetett településen Orbánék egy gigantikus méretű kínai vegyianyag-elosztót akarnak építeni, ahová évente kétmillió konténernyi mérgező anyag érkezne vasúton. Erre reagálva a polgármester szerda reggel kitett egy videót, ami IDE KATTINTVA érhető el, és amelyben  szó szerint a következőket mondja: „Szeretném megnyugtatni a soroksáriakat, hogy

amíg én vagyok Soroksár polgármestere, addig ez az elosztóközpont nem fog megépülni”

A polgármester indulata érthető, hiszen a Soroksárra tervezett kínai méregdepó vasúti vágányai alig pár méterre futnak a kertváros lakóépületeitől.

A Fidesz-kormány őrült terve ellen Karácsony Gergely is kikelt. A főpolgármester megígérte, hogy minden rendelkezésre álló jogi és politikai eszközzel fellépnek a kormány titkos tervei ellen. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a képviselők egyhangúlag meg is szavazták, hogy

a kérdéses területre fizikai akadályt jelentő véderdőt telepítenek.

Ez megakadályozhatja, hogy a Fidesz-kormány arra a helyre megépítse azt a méregdepót, aminek a létrehozásáról titokban már meg is állapodtak a kínai állammal.

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!