Orbán elhízása miatt könyörgött „Orbán Viktorné Asszonynak” egy hazafias egyesület – hiába!

A miniszterelnök túlsúlya elleni kiáltványt még az MTI is kiadta!

Orbán Viktor elhízottságát még a propaganda sem tudja letagadni. A látvány önmagáért beszél, a jobboldalon pedig egyre többen aggódnak a miniszterelnök jelentős túlsúlya miatt. Nemrég Bencsik András szó szerint ezt mondta: „Én egy kicsit aggódok miatta, mert kicsit túlsúlyos, és azt gondolom, hogy az az egészségre ártalmas.” Ám úgy tűnik, hiába minden féltő szó, a kormányfő nem hajlandó diétázni. Pedig már három évvel ezelőtt is

egy hazafias egyesület közleményben könyörgött Orbán feleségének, hogy segítsen a férjének lefogyni!

A Honfoglalás 2000 Egyesület aggódó levelét Szilvásy György elnök írta a tagság nevében „Orbán Viktorné Asszonynak”, és olyannyira komolyan gondolta, hogy a miniszterelnök túlsúlya elleni kiáltványt 2020. július 27-én még az MTI is kiadta! Ám hiába könyörögtek, hogy Orbán Viktor cserélje le „XXL méretű öltönyét” XL-re, az elmúlt három év azt mutatja, hogy a miniszterelnök és felesége láthatóan nem fogadták meg a kérésüket. Ugyanakkor a távirati iroda által is közhírré tett levél megérdemli, hogy szó szerint felidézzük – bizonyítékául annak, hogy Orbán Viktor iránti rajongás milyen nehéz sorsot mér azokra, akik ezt valóban komolyan veszik.

0610 Orban sulya kozlemeny

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!