Jön a fegyelmi és a telefonok ellenőrzése!
Berobbanhat a népharag, mert a Parlament elé kerül a Fidesz bosszútörvénye a tanárok ellen. A Belügyminisztérium ugyanis kedden közleményben tudatta, hogy a hónapok óta tartó tüntetések és tiltakozások ellenére az Országgyűlés elé kerül a pedagógusok új életpályájáról szóló törvénytervezet. Ha ezt elfogadják, akkor
a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe és telefonjába, visszahozzák a fegyelmi eljárásokat
az oktatásba, valamint jön a teljesítmény alapú bérezés is. Automatikus béremelést viszont nem jelent a tanároknak a törvény elfogadása, mivel ebben az ügyben a kormány még mindig Brüsszelre mutogat. És ez még nem minden:
a bosszútörvény szerint a tanárokat bármikor áthelyezhetik más iskolába tanítani.
Bár a Fidesz tagadja, hogy súlyos tanárhiány lenne, ez az intézkedés felér egy beismeréssel. Igaz, a belügy közleménye azt ígéri, hogy az pedagógusok áthelyezésére csak az adott járáson belül, „illetve meghatározott élethelyzetekben, csak a pedagógus hozzájárulásával kerülhet sor”.
S hogy miért nevezik még bosszútörvénynek a most benyújtott tervezetet? Nos, a státusztörvénnyel visszaemelik az oktatásba a fegyelmi eljárás intézményét is.
A belügy minderről cinikusan azt írja, hogy szerintük ez „a pedagógusokat védi. Jelenleg ugyanis nincs lehetőség közbenső lépésre, az elbocsátás az egyetlen jogkövetkezmény súlyos jogsértés esetén.”
Úgy tűnik tehát, a Fidesz-kormány egyre nagyobb bajban van, és emiatt most már egészen brutális eszközökhöz nyúl. Az államháztartás romokban, iszonyú az államkassza hiánya,
Orbánék már az emberek betéti kamataira is szemet vetettek,
az Európai Unió nem hajlandó fizetni, mert a támogatásokat a Fidesz ellopja, az emberek elvándorlása miatt pedig az egészségügy és az oktatás elkezdett összeomlani. A jelek szerint
a Fidesz-kormány az oktatás csődjét erővel és agresszióval akarja megoldani,
ám a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy ha egy hatalom az erőszak eszközéhez nyúl, akkor az elégedetlenkedők is hasonló módon válaszolnak. Lassan összedől körülöttünk minden, a nép egyre jobban háborog, a boltokban megállíthatatlan a drágulás… Forró nyár elé nézünk, és sajnos úgy tűnik, hogy ez hamarosan az egész országnak fájni fog.