Gyászol az ország – Váratlanul elhunyt a tévés legenda!

Fotó: Népszava

Szomorú hírt közölt a Demokratikus Koalíció, váratlanul elhunyt Vágó István.

Az egykori televíziós legenda gyógyszer-vegyészmérnökként végzett, majd a Magyar Televíziónál helyezkedett el. Az ország vetélkedői révén ismerte meg, majd médiaszereplései után a DK elnökségi tagja lett.

„A sikeres televíziós, az ország egykori legnépszerűbb vetélkedőjének vezetője, a Szkeptikus Társaság alapítója, a Demokratikus Koalíció elnökségében sok-sok éven át dolgozó társunk örökre itt hagyott minket. A tényekért, a tudományért, a rációért és a szabad, európai Magyarországért folytatott küzdelmét mostantól nélküle kell folytatnunk. A Demokratikus Koalíció Vágó Istvánt saját halottjának tekinti, a párt közössége, politikusai, kollégái, támogatói osztoznak a család gyászában” – írja az ellenzéki párt.

Vágó István 74 éves volt.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!