Újabb botrány robbant ki az atlétikai vb körül, ugyanis míg korábban a kormány azzal érvelt, hogy az egy megtérülő beruházás lesz, a számok mégsem ezt tükrözik!
Kassai Dániel, Budapest XVIII. kerületének önkormányzati képviselője kikérte a jegyeladási adatokat az atlétikai világbajnokságot szervező cégtől, abból pedig egyértelműen látni,
még ha minden nap teltházas lesz a vb, akkor is óriási veszteséggel fog zárulni az esemény!
“Eddig 154 ezer jegyet adtak el, ami közel 7,8 milliárdos bevételt jelent. Ebben ugyan nincsenek benne a VIP jegyek (aminek darabja 1 millió 958 ezer forintba kerül), mert érdekes módon azokat nem a Budapest 2023 szervezőbizottsága árulja.
Ha pozitívan gondolkodunk és a 40 ezer fő befogadására alkalmas atlétikai stadiont a vb mind a 9 napján teljesen megtöltik, és a bevételekhez hozzáadjuk a jogdíjakat, vagy a turizmus ideiglenes fellendülését a vb ideje alatt és után, akkor is csak pár 10 milliárdos bevételhez jut az ország“ – írja bejegyzésében Kassai, aki kiemeli, hogy
az atlétikai stadionra és vb-re eddig közel 300 milliárd forint közpénz ment el.
A politikus arra is kitért, hogy az atlétikai vb-hez való fővárosi hozzájárulásért cserébe a kormány kormányrendeletben ígérte meg, hogy a budapesti szakrendelők felújítására 50 milliárd forintot ad, csakhogy idő közben a pénzek utalását a kormány leállította!