Orbán ettől ki fog akadni – Egyik minisztere veszélyeztetheti az uniós forrásokat!

Fotó: Emmanuel DUNAND / AFP

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője írásbeli kérdéssel fordult Lantos Csaba energiaügyi miniszterhez, melyre – a törvényileg előírt határidő alatt – semmilyen válasz nem érkezett!

Az ellenzéki képviselő azt szerette volna megtudni a minisztertől, hogy miért mi vesszük a legdrágábban az orosz gázt, ami ráadásul eleve drágább, mint a más forrásból érkező gáz!

Tóth Bertalan április 5-én tette fel írásbeli kérdését Lantos Csabának, melyre legkésőbb április 24-én éjfélig kellett volna válaszolnia. Az energiaügyi miniszter azonban új módszerhez folyamodott, hazugságok és terelés helyett a hallgatást választotta!

Az MSZP frakcióvezetője a közösségi oldalán kiemeli, hogy számára nem újdonság, ha egy minisztériumi válasz tartalma sokszor messze alulmúlja egy mesterséges intelligencia által írt válasz szintjét, a stílusuk pedig olyan, amilyen,

de a látszatra eddig adtak, és a válasznak látszó tárgyakat legalább határidőben elküldték.

Arra azonban nem nagyon volt példa, hogy egyáltalán semmit se küldjenek – emeli ki Tóth, aki szerint biztos nehéz megmagyarázni a korábbi szakmai baklövéseket, de nem a hallgatásukért kapják a fizetést.

Lantos Csaba viselkedése, a válasz megtagadása pedig komolyan veszélyeztetheti az uniós források megszerzését,

ugyanis míg az egyik oldalon a jogállam helyreállítását próbálják elhitetni az uniós pénzekért, a másik oldalon már a látszatra sem adva szabotálják a képviselői kérdések megválaszolását.

Tóth Bertalan írásbeli kérdéseit ide kattintva olvashatják el!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!