Mindig van lejjebb – Orbán már a saját korábbi kijelentését is letagadja!

A mindig csatározó “utcaharcos” Orbán Viktor 180 fokos fordulatot vett az oroszok által kirobbantot háború óta, és mára eljutott arra a szintre a miniszterelnök, hogy saját korábbi álláspontját is megtagadja!

Hétfő este a HírTV-ben például azt találta mondani:

„Ez nem a mi háborúnk. Egy régi történet, hogy ez a háború pontosan miről szól, hogyan; ennek van történeti alapja, van nagyon világos katonapolitikai alapja, van kulturális alapja, de ezt majd az érintett felek megvitatják egymással. Mi ebben a vitában sose vettünk részt. Sose vettünk részt abban a vitában, hogy akkor a nagy szláv tenger tőlünk keletre hány államból áll valójában, az hány nemzet. Sose vettünk részt abban a vitában, hogy akkor ők milyen katonai-biztonsági megállapodást kötnek egymással, ad-e Oroszország Ukrajnának biztonsági garanciát, Ukrajna ad-e Oroszországnak biztonsági garanciát,

beléphet-e Ukrajna a NATO-ba, vagy nem léphet be, ez nem a mi vitánk,
ezt nem velünk kellett volna, meg nem is, a jövőben sem velünk lehet elrendezni, ez két másik ország vitája.”

Orbán az interjú során kijelentette azt is, hogy nekünk “nincs is felelősségünk ezért a háborúért, mert akik a háborúról döntöttek egyik vagy másik oldalon, velünk erről nem konzultáltak, minket nem vontak be, ez nem egy közös döntés részeként alakult ki, amely megalapozná Magyarország felelősségét.”

Bár a miniszterelnök még az eddigieknél is semlegesebbnek próbált tűnni a kamerák előtt, arra a 444.hu cikke felhívta a figyelmet, hogy Orbán korábban egészen más véleményt alkotott.

Az interjúban Orbán állítása szerint ő sosem vett részt abban a vitában, mely Ukrajna NATO-tagságáról szólt;

ez azonban nem teljesen igaz abból a szempontból, hogy a 2008-as orosz-grúz háború idején nem egy semleges álláspontot képviselt:

„Meggyőződésem, hogy a NATO-csúcson legutóbb rossz döntés született. Ukrajnát is és Grúziát is fel kellett volna venni a NATO tagjainak a sorába. Ezt a döntést előbb-utóbb meg kell hozni. És minél hamarabb hozzuk meg, annál inkább megakadályozzuk, hogy olyasmi történjen a világban, mint most történt.”

A miniszterelnök egymásnak ellentmondó két idézete ebben a videóban tekinthető meg:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!