Márciustól többet vihetnek haza a képviselők – Kövér László járt a legjobban!

Ismét van minek örülniük az országgyűlési képviselőknek, ugyanis márciustól több mint 100 ezer forinttal többet vihetnek haza.

A fidesz által lefektetett jogszabály előírja, hogy a képviselői alapilletményt az előző évi átlagkereset háromszorosában kell megállapítani. Mivel tavaly a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 438,8 ezer forintra emelkedett a bruttó átlagkereset, így a képviselők bérét is automatikusan megemelik – írja a 24.hu.

A képviselők 8,7 százalékos emelésben részesülnek, ami konkrétan 106 ezer forint többletet jelent nekik,

így márciustól már összesen 1 millió 316 ezer forint lesz a fizetésük!

Nem panaszkodhatnak a honatyák, mivel elképesztő ütemben emelkedett a bérezésük: 2018-ban “még csak” 750 ezer forint volt a tiszteletdíjuk, ami 4 év alatt közel 600 ezer forinttal lett több, így az mostanra felkúszott 1,3 millió fölé.

Természetesen nem ez a felső határ, hiszen vannak akik bizottsági tagok is, így egy ilyen pozíció után már 1 millió 580 ezer forint a fizetés, míg két bizottsági hely után 1 millió 800 ezer forint jár. A bizottsági alelnökök fizetése 2 millió forint, a bizottsági elnökök és frakcióvezető-helyettesek valamint a jegyzők 2 millió 240 ezret keresnek.

Kövér László szája biztos mosolyra húzódik a bajusz alatt, mivel az ő fizetése márciustól 254 ezer forinttal lesz több,

így a házelnök úr már bruttó 3 millió 600 ezer forintot vihet haza havonta!

Ezzel együtt nőtt a vidéki képviselők albérlet-támogatása is, ami azt jelenti, hogy ők a fizetésükön túl további 460 ezer forintot kapnak albérletre, míg irodabérlésre 920 ezer forintot költhetnek a képviselőink.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!