Óriási bajban Orbán: áttörés a kormányváltást akarók között

Teljesen természetes, hogy a választások előtt két héttel mindenki a közvéleménykutatási adatokat tanulmányozza, és azt vizsgálja, melyik pártnak milyen a támogatottsága. A most publikált kutatás egy olyan információval szolgál, ami azt jelenti, hogy az ellenzék felé billenhet a mérleg.

Abban minden elemző megegyezik, hogy a jelenlegi kutatási adatok alapján akár a Fidesz, akár az ellenzék fog nyerni, az bizony vékony győzelem lesz, és a jelenleg magukat bizonytalanoknak mondók fogják eldönteni a választást. A Publicus Intézet Népszava megbízásából végzett kutatása azt mutatja, hogy

egyre inkább jön fel az ellenzék, már csak minimális a Fidesz előnye,

az összes megkérdezett 33 százaléka választaná a jelenlegi kormányzópártot, míg 31 százalék az ellenzékre szavazna. A kutatás szerint sem a kétfarkúak, sem a Mi Hazánk Mozgalom nem kerülne be a parlamentbe. Mindez azt mutatja, hogy az embereknek egyre határozottabb elképzelése van arról, hogy kormányváltást akarnak-e, ez pedig a két nagy tömbhöz vonzotta a szavazatokat a kisebb pártoktól. Ám ennél is tanulságosabb az a szám, ami a kormányváltást akarókra vonatkozik. Eszerint,

megkérdezettek 42 százaléka kormányváltást akar,

míg a Fidesz kormányzás folytatását csak 39 százalék reméli. Mindez azt is jelenti, hogy a jelenleg pártot még nem választó bizonytalanoknál nagyobb azoknak az aránya, akik véget vetnének Orbán uralmának, és inkább Európát választanák Putyin utolsó hűbérese helyett. Teljes mértékben összecseng mindezzel az is, hogy egy másik kutatás szerint kétszer annyian vannak azok, akik szerint a háború kitörése óta romlott az Orbán-kormány megítélése. 

Őrjöngenek a fideszes szavazók – szakadhat a kormánypárt?

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!