Ez már nyílt lázadás: eddig tűrtek a boltosok, most elegük lett

Fotó: AFP

Könnyű a más nemiszervével verni a csalánt, tartja a régi közmondás, amit mostanában igen nagy előszeretettel alkalmaz a Fidesz. Igen rosszízű időket idéz, az amikor az állam mondja meg, hogy minek mennyibe kell kerülnie, attól függetlenül, hogy annak mi a valós előállítási ára. Most azonban elegük lett a kereskedőknek.

Már a benzin hatósági árának bevezetésekor világossá vált mindenki számára, hogy a kormány nem hajlandó engedni a saját adóbevételeiből, inkább veszteségre kötelezi a kereskedőket. Most ugyanezt a játékot játszák el az “alapvető élelmiszerek” árának befagyasztásával,

nem hajlandóak mérsékelni Európa legmagasabb ÁFA-ját,

inkább a veszteséges keresekdelemre kényszerítik a boltosokat. Egy pécsi kisboltos azonban megunta, hogy a ráfizetésre kényszeríti az állam – ami több vélemény szerint igencsak feszegeti az alkotmányosság határait -, ezért fogta magát, és a kormány által kötelezően kitűzendő “Árstop” feliratot kiegészítette. A termék felsorolás mellé odaírta,

mennyiért kell adni egyes árucikkeket, és azt is, hogy ő mennyiért tudja azt beszerezni!

Emellett, elhelyezett egykiegészítő feliratot is: “Tisztelt Vásárlóink! A kormány által meghatározott fogyasztói árak hatalmas terhet rónak vállalkozásunkra. A beszerzési ár magasabb, mint az eladási ár!! Tehát arra kényszerít a rendelet, hogy ráfizetéssel értékesítsünk! Kérem Önöket,

ennek tudatában ne vásároljanak a diktatúra termékekből! Köszönettel:

Kodály Delikátesz” Bátor lépés, ami akár egy “lázadás” kezdete is lehet, ami szembesítheti a vásárlókat a Fidesz hazug propagandájával! Kérjük, akinek van lehetősége, ehhez hasonlóan, vagy más módon jutassa el mindenkihez, hogy amit

Orbán jócselekedetnek mutat be, az bizony komoly veszteséget okoz a hazai kiskereskedőknek!

Íme a képek:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!