Márki-Zaynál betelt a pohár: Felfordul a gyomrom Orbán miatt

Hétgyermekes édesapaként is felfordul a gyomrom a hazug képmutatástól, ahogy a Magyarországot kifosztó, gyermekek tíz- és százezreit zsellérnek és jobbágynak szánó miniszterelnök ilyen arcátlanul játssza el az ország bölcs és gondoskodó atyját

– írta Márki-Zay Péter a Facebook-oldalán.

A miniszterelnök-jelölt Orbán Viktor egy videójára reagált, melyben a kormányfő azt fejtegette egy fiatal párnak, hogy csak az a fontos, hogy minél több gyerekük legyen. A párbeszédről, amit Orbán többek szerint golyóállómellényben folytatott le a párral, itt számoltunk be:

Orbán golyóállómellényben a fiataloknak: Nem a ház, az autó számít, hanem a gyerek

Márki-Zay szerint sok útja lehet az emberi élet kiteljesedésének. A gyermekvállalás is ezek között van, ahol “valami többet és jobbat szolgálunk, mint akik mi vagyunk”.

De vannak olyanok, akiknek nem ez a sorsa. Vagy azért, mert rákényszerülnek, vagy azért, mert elhívja őket egy olyan feladat, ami mellett nem tudnak felelősséggel gyermeket vállalni. Tudósok, művészek, papok. Sokan vannak ők is, ahogy egészségügyi problémákkal küzdők is

– írta a miniszterelnök-jelölt, megjegyezve: politikusként nem az a dolguk, hogy hazug mondatokat ismételjenek, hanem például az, hogy valóban könnyebbé tegyék a gyermekvállalást, az örökbefogadást, a lombikprogramban való részvételt, amit a jelenlegi kormány nem tesz meg.

Ahogy nem biztosít korszerű oktatást vagy éppen gondoskodó egészségügyet a magyar családoknak. Ezen akarunk változtatni. Kenetteljes hazugságok helyett olyan politika kell, ami kiemelten figyel a családokra, a gyerekekre. És igen: a nőkre

– zárta a gondolatot Márki-Zay.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!