Lebukott a miniszterelnök – Szemrebbenés nélkül hazudott a kamerába!

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Ritka pillanatok egyikének lehettünk tanúi, hiszen az év utolsó Kormányinfóját maga a miniszterelnök tartotta, ahol végre a kormánytól független sajtó is kérdezhetett tőle.

A várt esemény azonban nem múlhatott úgy el, hogy Orbán Viktor ne hazudjon egy orbitálisat.

Ujhelyi István az MSZP EP-képviselője is végig hallgatta a miniszterelnök által tartott Kormányinfót, és egyből fel is húzta magát azon, hogy Orbán szemrebbenés nélkül képes volt belehazudni a kamerába azt állítva, hogy Magyarország jelenleg egy pénzügyi zsarolás célpontja.

Az EP-képviselő kiemelte, hogy a jelenlegi kormányfő kijelentése szerint az Európai Bizottság egy levélben tette világossá, hogy a Helyreállítási Alap forrásait mindaddig nem bocsátja a magyar kormány rendelkezésére, ameddig a közoktatási, illetve a családvédelmi törvényt nem módosítják.

Ujhelyi szerint a miniszterelnök által közölt információval az az egyetlen probléma, hogy mindez nettó hazugság.

Orbán kijelentésének talán legegyszerűbb cáfolata épp a saját maga által hivatkozott levél – írja Ujhelyi, aki szerint az Európai Bizottság valóban számos kifogást megfogalmazott: a közbeszerzési rendszer átláthatatlansága, az uniós forrásokat övező jelentős mértékű korrupció, az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségének kérdése mind-mind olyan témák, amelyek valóban megjelennek az Európai Bizottság levélben.

A gyermekvédelemről, az állítólagos LMBTQ-propagandáról, a nemváltoztató műtétekről, a hagyományos családmodell ellen intézett “sorosista támadásról” azonban egyetlen egy mondatot sem találhatunk benne.

“Viktor, maga már megint hazudik, blöfföl, a saját érdeke szerint hajlítja a valóságot – írja az MSZP politikusa, aki szerint az igazság röviden így foglalható össze: az Orbán-kormány tevékenységének, vagyis a jogállami keretek leépítésének, a médiapluralizmus felszámolásának, a civil szervezetek folyamatos vegzálásának eredményeként Magyarország még mindig nem férhetett hozzá ahhoz a 2511 milliárd forintos újjáépítési alaphoz, amely a koronavírus-járvány utáni gazdasági és társadalmi helyreállítást szolgálná.

Az a tény pedig, hogy Magyarország az elsők között adta be a Helyreállítási Tervét, de az még mindig nem került jóváhagyásra, a magyar kormányt, és annak vezetőjét minősítik – emeli ki Ujhelyi.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!