Gulyás Gergely gyurcsányi magasságba emelkedett: nem hazudott, de nem bontotta ki az igazság minden részletét

Gyurcsány Ferenctől származik a mondat, amikor a 2006-os kampányról kérdezték, hogy vajon hazudott-e a kampányban. Ekkor a nyertes miniszterelnök a következőt válaszolta: “Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden részletét.” Nos, most Gulyás Gergelynek sikerült ezt a szintet megugornia.

A legutolsó kormányinfón arról kezdett el polemizálni Gulyás Gergely, hogy mi is történne akkor, ha 2022-ben 200 ezer forintra emelkedne a minimálbér. Gulyás nem habozott gyorsan az éppen megállítani kívánt Gyurcsány Ferenc kormányzására visszautalni, hogy bizony ez már magasabb, mint az átlagbér a szocialista kormány idején. Egyet felejtett el a miniszter, hogy 2008-ban, a pénzügyi válság évében 198 964 forint volt a bruttó átlagkereset, tehát 1036 forinttal valóban alatta maradt a 200 ezer forintnak.

Ha tovább megyünk az időben, és elkezdjük vizsgálni a 2009-es évet, amelyben már csak részben beszélhetünk Gyurcsány-kormányról (Guyrcsány Ferenc lemondott, Bajnai Gordon vette át a helyét), akkor azt találjuk, hogy 199 837 forint volt az átlagkereset, tehát

163 forinton múllott, hogy Gulyás bemondhassa ezt a baromságot!

Arról persze nem esik szó, hogy 2009-2021 között több mint 36 százalékos volt az infláció, így ma 272 000 forintról kellene beszélni, ha ugyanazt a vásárlóértéket szeretnénk megkapni, amit 2009-ben a 200 ezer forint ért. Így lehet elhinni a Fidesz minden szavát, lehet, hogy a mondat igaz önmagában, csak éppen a valósághoz nincs semmi köze. Gulyás ezen nyilatkozata díjat érdemel.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!