Hónapokig halasztotta Szájer József menesztését a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítvány (NGYSZA) kuratóriumából Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök
– szúrta ki a Magyar Narancs.
A brüsszeli szexorgiába belebukott politikus még március elsején mondott le a kuratóriumi tagságáról, Orbánék azonban – az alapítvány vezetőiként – hivatalosan csak június 11-én kezdeményeztek változást.
Ez azért lehet kellemetlen, mert törvény szabályozza, hogy az érintetteknek csak 60 napjuk van a változásbejegyzés bejelentéséhez, március 1-e és június 11-e között viszont több mint 60 nap telt el.
A bíróság akár 10 és 900 ezer forint közötti büntetést is kiszabhat Orbánra és Kövérre a mulasztás miatt.
Szájer tavaly november 29-én mondott le az EP-képviselői tisztségéről, két nappal azután, hogy részt vett egy brüsszeli melegorgián, és az ereszcsatornán próbált meg elmenekülni a kiérkező rendőrök elől, akiket a járványügyi korlátozások miatt hívtak ki. A politikus táskájában drogot is találtak. A botrány hatására később kilépett a Fideszből és az összes hivatalos tisztségéről is lemondott.