Orbán röhöghet a markában – Pofátlan választ adott a belügyminiszter Jakab Péternek!

Jakab Péter annak ellenére tett fel írásbeli kérdéseket Pintér Sándornak a Pegasus-üggyel kapcsolatban, hogy a belügyminiszter korábban újságíróknak azt mondta, a kérdezőket felbujtásért felelősségre lehetne vonni.

A Jobbik elnöke arra volt kíváncsi, hogy mégis milyen alapon hallgatják le a magyarokat a Pegasus kémprogrammal, illetve, hogy kiket, miért, hányszor, és kik jutnak hozzá a hallgatózás során szerzett adatokhoz?

A kérdésekre most megérkezett Pintér válasza, ami talán még annál is bicskanyitogatóbb, mintha egyáltalán válaszra se méltatta volna az ellenzéki politikust.

A belügyminiszter közölte Jakabbal:

írásban ezekre a kérdésekre nem válaszolhat, ezekről csak a Nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén beszélet.

Tehát azon a bizottsági ülésen, melyet a Fidesz képviselői szinte minden alkalommal meghiúsítottak, mikor számukra érzékeny, kínos ügyek kerültek napirendre.
Így volt ez legutóbb is, mikor az ellenzéki pártok meg szerették volna hallgatni a belügyminiszter válaszait a Pegasus-ügyben, csakhogy a fideszesek nem mentek el a bizottsági ülésre.

Jakab Péter bejegyzésében kiemeli:

“Vagyis a kormány lehallgat, a Fidesz meg falaz neki.

Minden mást pedig még megkérdezni is bűn. Pintér ugyanis jelezte nekem, ha válaszolna az írásbeli kérdéseimre, azzal én, mint kérdésfeltevő, jogsértést követnék el, amiért szabadságvesztés jár.”

Ennek még biztos lesz folytatása – Jakab keményen nekiment Pintérnek!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!