Orbánt ettől megüti a guta – Újabb, számára lesújtó jelentést adtak ki!

Újabb közvélemény-kutatás eredményét tették közzé, melyet az IDEA Intézet végzett 2021. június 30. és július 4. között, azonban ez még mindig nem a kormánypártnak kedvez.

A felmérés eredménye azt mutatja, hogy a hat együttműködő ellenzéki párt (MSZP, Párbeszéd, LMP, DK, Momentum és Jobbik) közös listája, még mindig tartja vezető helyét a teljes, választókorú népességen belül a Fidesz–KDNP előtt.

Jelenleg az ellenzék 37, a kormánypárt pedig 36 százalékon áll!

Egyelőre tehát nem teljesen azt az eredményt hozza a kormánypárt által indított lejáratókampány és támadás-sorozat melyre számítottak, mindkét tömb támogatottsága csökkent, azonban tény, hogy a Fidesz-KDNP csak kisebb mértékben.

Az ellenzéki pártszövetség közös listájának támogatottságának csökkenéséhez, két tényező is közre játszott. Az egyik, hogy erősödött az MKKP és a Mi Hazánk támogatottsága, a másik, hogy nőtt a bizonytalanok aránya – közölte az atv.hu.

Ha azonban a biztos szavazó, pártot választókat nézzük, akkor abból kiderül, hogy a kormánypártnak nem sikerült új réteget megfognia magának, stabil a támogatottsága, míg jelenleg az ellenzéki listára 3 százalékponttal kevesebben szavaznának, mint egy hónappal korábban.

Tehát nem a Fidesz erősödött, hanem az ellenzéki lista gyengült,

ezen azonban az ősszel induló erős kampányidőszak változtathat, az ellenzéki összefogás könnyű szerrel visszaszerezheti a most elbizonytalanodott választókat!

Az is az ellenzéki összefogást fogja erősíteni, ha befejeződik az előválasztás és kiválasztják azokat az egyéni képviselőjelölteket, illetve megnevezik a mindenki által támogatott miniszterelnök-jelöltet, akik majd szembeszállnak a Fidesz-KDNP-vel.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!