Menekül Orbán családja – visznek mindent ami mozdítható

Orbán Győző és Orbán Viktor a felcsúti Pancho Aréna VIP-teraszán (kép: Népszava)

A miniszterelnök “bérből és fizetésből” tengődik (pontosan 2,7 millióból havonta), ám a családját nem viselte meg úgy a koronavírusjárvány, mint őt. A májusban kötelezően leadandó mérlegből elképesztő adatok derültek ki.

Egy biztos, Orbán Viktor családja szívtelen és kegyetlen, hogy hagyta, hogy a miniszterelnököt így megviselje a járvány. Ugyanis a családban vannak páran, kiknek van mit a tejbe aprítani. Példának okáért vegyük az édesapjátm Orbán Győzőt, akinek érdekeltségéből

1,1 milliárd forint osztalékot vesznek ki!

A több mint 50 százalékban Orbán Győző tulajdonában álló Dolomit Kőbányászati Kft.-ből a tavalyi év eredményei után tudják ezt megtenni. Nem is csoda, hiszen a cég lényegesen drágábban – esetenként 60-70-százalékkal magasabb áron – árulja a termékeit, mint a főbb versenytársai, miközben állami útépítésekhez szállítja a köveket.

De Tiborcz István, a miniszterelnök lányának a férje is megsegíthette volna az apósát, hiszen a tulajdonában álló BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. közgyűlése

1,2 milliárd forint osztalék kifizetését hagyta jóvá,

a társaság kasszájában összesen 10,5 millió forint mardt. Úgy tűnik, ürítik kifelé a kasszákat és amit csak lehet visznek haza még idén, nem csak kormányzati szinten, hanem családi szinten is. Van is okuk félni a jövő évtől, érzik ők is.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!