Komoly kritika érte a kormány döntését – Ennek még hatalmas ára lehet!

A magyar kormány annak ellenére nyitja meg az óvodákat és az iskolák alsó tagozata előtt a jelenléti oktatást, hogy azt a Magyar Orvosi Kamara, pedagógusok, szülők és egyéb érdekképviseletek is elutasítják. 

Most pedig már a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) is nyílt levelet tett közzé, melyben azt kérik Orbán Viktortól, hogy úgy, ahogy a felső tagozatos diákok esetében,

az alsósok és óvodások esetében is halasszák el a nyitást, amit szerintük a jelenlegi súlyos járványhelyzet orvosszakmailag nem tesz lehetővé.

Levelükben azt is kiemelik, hogy a brit variáns sokkal agresszívabb, így fiatal, egészséges felnőttek és gyerekek is könnyen életveszélyes állapotba kerülhetnek, míg a poszt-covid szindróma egy egész életre szóló egészségkárosodáshoz vezethet. Mint írják, “egy egész generáció egészségét és jövőjét pecsételheti meg, ha a gyermekek és szüleik között a jelenleginél is nagyobb mértékben tör előre a járvány”.

A MOSZ elnöksége arra is felhívja Orbán figyelmét, hogy egy óvodás csoportban gyakorlatilag lehetetlen betartatni a távolságtartást, a higiéniás szabályokat, így akár egyetlen gyermek is megfertőzheti az egész csoportot, akik ezáltal könnyedén hazavihetik a betegséget.

Szerintük még nem elég nagy az átoltottság egy ilyesfajta lazításhoz, azzal várni kéne, míg az oltási sorrendben a kisgyermekes szülők is sorra kerülnek, illetve amíg a pedagógusoknál is kialakul a teljes védettség.

Levelükben arról is írnak, hogy jelenleg nagyon leterhelt az egészségügyi rendszer, ami miatt sok fertőzött és nem fertőzött beteg is életét veszti.

Szerintük ha nem nyitna még a kormány, akkor csökkenne a kórházakon a nyomás, így nagyobb eséllyel lehetne megmenteni a betegeket.

A MOSZ a levél végén azt kéri a kormánytól, hogy várjanak a nyitással legalább addig, míg minden pedagógus megkapja a második oltást és kialakul a megfelelő védettség, illetve azt is szeretnék, ha az állam átvállalná az otthon maradó szülők bérköltségét.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!