“Nem szeretnénk valamiféle belső rendőrséget, vagy pláne erkölcsrendőrséget felállítani, hogy elkezdjünk nyomozni a képviselőjelöltjeink múltja vagy homályos mozzanatai iránt. Minden jelöltnek el kell tudnia dönteni felnőtt emberként, hogy a magánéletében van-e olyan kockázati tényező, ami akár a megválasztását kockára teheti, akár pedig kifejezetten árthat annak a politikai közösségnek, aminek a szolgálatára szegődött”
– ezt válaszolta Kövér László az InfoRádiónak adott interjújában arra a kérdésre, hogy terveznek-e belső átvilágítást a képviselőjelöltjeiken Szájer József botránya után.
A házelnök szerint ha tudomásukra jut olyasmi, amit kockázatosnak látnak, például azért, mert a hirdetett elvek és a megvalósult gyakorlat olyan ellentmondásban van egymással, amit nagyon nehéz bármilyen érvekkel feloldani,
“akkor ez egy fontos szempont lesz a jelöltkiválasztás tekintetében”.
A kérdés 23:52-től:
Kövér azt is elmondta: minden eddiginél “piszkosabb és aljasabb” választási kampányra számít (azt nem részletezte, kinek a részéről – a szerk.), a közösségi médiának pedig “soha nem látott szerepe” lesz a választás végkifejletében.
“Aki kardot vesz, kard által vész el, tehát azért lehet, hogy keresztények vagyunk, de balekok nem”
– magyarázta Kövér. Hogy ezzel mire célzott, fogalmunk nincs.