Kabaré, mivel próbálják kimagyarázni Orbán Gáspár elitképzését

Gáspár

Mint megírtuk: Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár volt az egyike annak a három magyarnak, akik a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjából vehettek részt az egyik legrangosabb brit katonai elitiskola kiképzésén. A Telex információi szerint a képzés fejenként közel 40 millió Ft-ba kerülhetett.

Miután Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője bejelentette: kezdeményezi a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság összehívását, hogy utánaérdeklődjön, mi alapján találták pont a miniszterelnök fiát a legalkalmasabbnak arra, hogy közpénzből tanuljon egy elitakadémia képzésén, a Fidesz és a Honvédelmi Minisztérium is reagált a hírekre.

A Fidesz közleményében azt írta: Vadai Ágnesnek személyes felelőssége van a magyar hadsereg leépítésében, mert “államtitkárként hagyta, hogy eladják a magyar honvédség fegyvereit, leépítették és kiszolgáltatottá tették az országot”.

A párt szerint a “polgári kormány” ezzel szemben újjáépítette a hadsereget és megbecsüli a katonákat.

“Fontos, hogy a magyar katonák jó kiképzést kapjanak itthon és külföldön egyaránt. AZ ELMÚLT IDŐSZAKBAN 163 MAGYAR KATONA KAPOTT KÜLFÖLDI KIKÉPZÉST. A Fidesz fontosnak tartja, hogy minél többen kapjanak ilyen kiképzést, ezért minden fiatalt, akiben van ilyen akarat, arra bíztatunk, hogy jelentkezzen ilyen képzésre”

– írták.

A Honvédelmi Minisztérium is hasonló módon próbálta lerázni magáról a kivételezésre vonatkozó vádakat. Mint fogalmaztak: visszautasítják a baloldali képviselők vádjait,

nekik ugyanis természetes, hogy az ő gyermekeiknek is ugyanolyan lehetőséget biztosítanának a honvédséghez való jelentkezésre, mint bárki másnak,

és katonaként számukra is nyitva áll a lehetőség – a feltételek teljesítése esetén – külföldi képzések elvégzésére.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!