Kiderült: az adófizetők állták Orbán Gáspár taníttatását

Gáspár
Forrás: Index / Youtube

Orbán Gáspár volt az egyik az a három magyar közül, akik a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként elvégezték a brit katonai elitiskola, a Sandhurst Royal Military Academy kilenc hónapos kurzusát. A tandíj kadétonként közel 40 millió forintba kerülhetett – írja a Telex.

A lap szerint Orbán Viktor fia az adatok alapján december 11-én végzett. A végzettek névsorát a Daily Telegraph című lapban tették közzé, ott szerepelt Orbán Gáspár neve is.

A cikk emlékeztetett: a 28 éves Gáspár katonai pályafutása 2019-ben kezdődött, amikor egy hathetes alapkiképzésen vett részt a szolnoki MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár kiképző századánál. Az év júniusában tette le az esküjét és vált szerződéses katonává.

A Népszava a múlt héten tudta meg, hogy három magyar állampolgár befejezte a kiképzését az elitiskolában. A Honvédelmi Minisztérium akkor azt közölte: a kurzus összege attól függ, hogy a hallgató milyen rendfokozatú és a tanulmány során pontosan milyen kiképzésen vett részt.

A Telex a képzés díját onnan következtette ki, hogy egy átlagos kurzus díja egy 2015-ös adat szerint fejenként 93 ezer font volt, ami jelenlegi árfolyamon több mint 37 millió Ft-ot jelent.

A kormányfő fia nem reagált a lap megkeresésére.

Az elitiskolában korábban olyan, az adott ország elitjéhez tartozó emberek végeztek, mint Henri luxemburgi nagyherceg, Alajos, Liechtenstein trónörököse, Hamad bahreini király, és II. Erzsébet két unokája, Vilmos és Harry herceg. A 20. század egyik legmeghatározóbb politikusa is idejárt: Winston Churchill. Hála a magyar adófizetőknek, most már Orbán Viktor magyar miniszterelnök fia is a végzettek között van.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!