Dúró Dóra visszasírja a feudalista állapotokat – téboly, amit állít

A Mi Hazánk Mozgalom eddig szépen, mintaszerűen felmondta a kormány és a Fidesz álláspontját, persze jól meghatározott szerepkiosztással. Mondott valamit a Fidesz, arra még rátolt egyet Dúró-Novák páros, amihez képest a Fidesz egészen mérsékeltnek tűnt. Most viszont a kormánynak ment neki a verbális darálójával Dúró.

Dúrónak a január 1-től életbelépett törvénnyel van problémája, miszerint

a hálapénz adása és elfogadása is bűncselekménynek minősül.

Konkrétan, azt kifogásolja, hogy ez elveszi a lehetőséget az anyáktól, hogy az általuk választott orvos és szülésnő segítségével hozzák világra gyermeküket. Ezt pedig aljasnak és kegyetlennek tartja. Ezek szerint, akinek nincs, és eddig sem volt pénze megfizetni egy orvost, az eddig is aljas és kegyetlen rendszerbe volt belekényszerítve. Igaz, hogy ezzel

egy adócsalási lehetőséget véd,

de ezzel nem nagyon törődik a magyar anyák kéretlen védelmezője. Igaz, hogy a hálapénz után eddig önbevallással adózhattak az orvosok (mindenki meg tudja becsülni ennek a bevallásnak a realitását), de a hálapénz tiltása miatt ez már nem lehetséges a jövőben.

A szabad orvosválasztás leple alatt tulajdonképpen a várólistákat kikerülték ki eddig, zsebbe dugott pénzek segítségével. Jelenleg egyetlen szakmai szervezet sem vitatja a szabad orvosválasztás jogát, csak átlátható viszonyok között tenné ezt lehetővé. Egyelőre a kormánynak erre szabályozási javaslata nincs, mint például a külön szerződésben foglalt megoldás. Arról már nem is beszélve, hogy

egy tisztességesen működő rendszerben, ahol nincsennek leterhelve a dolgozók, ahol meg vannak fizetve, miért is kapna valaki különböző szolgáltatást alanyi jogon,

függetlenül attól, hogy ki látja el? Sajnos, Magyarországon az rögződött belénk, hogy fizetnünk kell az orvosnak, az ápolónak, a beteghordónak, hogy tisztességes ellátást kapjunk, holott sok esetben ez egyáltalán nincs így. Tudatosítani kell:

az egészségügyben dolgozók megfizetése nem a mi, hanem az állam feladata!

Mi megfizettük ezt a pénzt már az államnak, minden egyes adóforintunkkal! Ez szemléletváltást jelent, de ideje kilépni a feudalista gondolkozásból.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!