Megleckéztették a tisztifőorvost – ideje lenne lelépnie a színről

Talán az utolsó bizalmi cseppek vesztek el a kormányzati intézkedésekkel és a kormányzat válságkezelésével szemben, amikor az országos tisztifőorvos, Dr. Müller Cecília kijelentette, hogy csak azoknak kell maszkot viselniük, akik betegek.

Mindezt azután, hogy biztosan tudjuk, hogy a betegség az emberek 50-60 százalékánál nem okoz semmilyen tünetet, de ettől még fertőznek. Erre válaszul más országok szakmai csoportjai azt a választ adták, hogy potenciális fertőzöttnek kell tekinteni mindenkit, mert csak a tünetek alapján ezt nem lehet megállapítani, így szükséges a maszk viselése mindenkinek.

Hazánkban a kormányzat felelőtlen viselkedését azonban ellensúlyozni tudják az ellenzéki vezetésű városok, ahol a józan ész kerekedik felül. Ilyen volt például Eger, ahol a polgármester azonnal bezáratta az uszodát, mikor a város vizipóló csapata Olaszországból hazaérkezett, bármennyire is támadta a helyi Fidesz. De ilyen kezdeményezés Gerhard Ákos, Velence polgármesterének a rendelete is, ami alapján

mostantól a városban kötelező a szájmaszk viselése valamennyi üzletben, intézményben,

sőt, a boltokba is csak így léphetnek be a vásárlók. Mi alatt a kormányzati propaganda össztüzet zúdít az ellenzékre, annak tagjai megint bebizonyították, hogy több felelősségérzettel rendelkeznek bármelyik fideszes vezetőnél.

Kötelező a szájmaszk (ennek hiányában annak rendeltetését, funkcióját betöltő egyéb textil) viselete Velencén a lakosság…

Gepostet von Velence Város Hivatalos Oldala am Mittwoch, 25. März 2020

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!