Gyalázatosra sikerült a HírTV híradója – ez már a fideszeseknek is sok

Fotó: AFP/ FREDERICK FLORIN

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a hazai neonáci és hungarista szervezetek minden évben „becsület napjaként” emlékeznek arra, hogy 1945 februárjában a budai Várban rekedt német és magyar csapatok megpróbáltak kitörni a szovjet ostromgyűrűből, tovább védve a náci Németország pusztulását.

Idén azonban legalább ugyanannyi antifasiszta ellentüntető várta őket, kinyilvánítva, hogy a budapestiek többsége elítéli azokat az eszméket, amiknek a zászlaja alatt masíroznak. Persze a Fidesz házi televíziója, a HírTV is beszámolt az eseményről, de gyalázatos kontextusba helyezve az egészet. Egész egyszerűen, a

milliókat elpusztító fasiszta ideológia iránt nosztalgiázó neonáci hordákat megemlékezőknek nevezték a híradásban,

míg a demokratikus értékek mellett kiállókat, az antifasiszta felvonulókat pedig a “megemlékezést” megzavaróknak! A történet előzményéhez tartozik, hogy bár 2017 elején, Orbán Viktor kormányfő és Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke megállapodtak, hogy a Belügyminisztérium megtalálja a törvényes megoldást az ilyen események megakadályozására, ennek ellenére vagy így, vagy úgy de azóta is maradt az egyenruhás hungarista felvonulás.

A HírTV kapcsán már csak az a kérdés maradt nyitva, hogy közvetlen pártutasításra tették-e mindezt, mert a Fidesz már nincs megelégedve a mesterségesen fenntartott szatelitpártja, a Mi Hazánk Mozgalom teljesítményével, és most már ő maga akarja megszerezni a szélsőséges szavazatokat, vagy egyszerű szerkesztői túllihegésről van szó.

A szerkesztők tanácstalanságát is megértjük, mert Orbán manapság Európa szélsőségeseivel pávatáncol karöltve, így érthetőnek tűnt tőlük az ehhez való igazodás.

hirtv becsulet napja antifasiszta ellentuntetok

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!