Orbán legújabb bejelentésével halálra ítélte a beteg embereket

Tegnap Orbán Viktor a sajtótájékoztatóján a sorosozás és migránsozás mellett szakított időt arra is, hogy az egészségügy helyzetéről és jövőbeli “fejlesztésekről” is beszéljen – közölte a 444.hu.

A miniszterelnök előbb kiemelte, hogy az ápolók fizetése 2-3 éven belül megközelítheti majd az üzletláncok árufeltöltőinek fizetését is, majd bejelentette, hogy

azokban a kórházakban lesznek a várótermek, kórtermek és szociális helyiségek felújítva, amelyekben az elmúlt három évben nem volt semmiféle felújítás.

Mielőtt mindenkit elöntene a szeretet hű miniszterelnökünk iránt, Orbán azt is hozzátette, hogy erre a kormány külön pénzt nem fog adni, helyette felszólította az EMMI miniszterét, hogy a fejlesztési pénzeket külön erre a célra csoportosítsa át.

Ezzel pedig lényegében kijelentette, hogy amíg az összes állami és egyházi tulajdonú kórház, valamint ezek fekvőbeteg-intézményei nincsenek kifestve, addig semmilyen további fejlesztést nem támogat a kormány.

Tehát nem lesz új CT, MR, sem PET CT, és még a daganatos kezeléseknél használt gyógyszerekre sem ad külön pénzt a kormány.

Ezzel pedig Orbán elindított egy olyan folyamatot, ami beláthatatlan következményekkel fog járni, hisz eddig is küszködtek a kórházak a régi, elavult berendezésekkel, amin a szépen kiglancolt várótermek semmit nem fognak javítani. A megelőzhető halálesetek számában is Magyarország volt a sereghajtó, mivel az elérhető onkológiai ellátás jelenleg csak arra elegendő, hogy a fejlett országoktól való 30 éves lemaradásunkat évről-évre egyre növeljük, most pedig még nagyobb lemaradás lesz várható.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!