Újabb nyomozást indított az EU csalás elleni hivatala

Nyomozást indított az OLAF, vagyis az EU csalás elleni hivatala a Harmadik Évezred Innovációs Alapítvány ellen, ami célul tűzte ki magának, hogy sportnapokat szervez az ország legszegényebb falvaiban.

Erre a célra alapítvány alkalmanként egymilliót vett fel, így összesen közel fél milliárd forintot költöttek el.

A szervezők pedig fényképekkel és videókkal dokumentálták, mire ment el összesen 450 millió. Van olyan kép ahol gyerekek bicikliztek a betonútra lerakott műanyag kannák között, máshol meg felnőttek egy gumilabdával focit imitáltak az árokparton, Tiszaszalkán pedig csak felemelték a kezüket a szőlőmunkások, ezzel imitálva, hogy épp sportnap van a faluban.

Az ilyen szemmel láthatóan csalásokkal vettek el közel fél milliárdot azoktól, akiknek tényleg nincs más lehetőségük a sportolásra, a 444.hu információi szerint pedig épp ezért indított nyomozást az OLAF, az alapítvány ellen.

Az ügyet Hadházy Ákos független parlamenti képviselő robbantotta ki, ő hívta fel elsőként a figyelmet arra, hogy a Harmadik Évezred Innovációs Alapítvány mily módon lopta el az EU-s támogatást, és ő tette a bejelentést is az OLAF-nál.

Az alapítvány pedig nem titkoltan még közzé is tette közösségi oldalán, hogy az egy-egy sportnap megrendezésére elköltött nagyjából egymillió forintból, milyen sportnapot tudtak szervezni.

Így el lehet mondani, hogy a Harmadik Évezred Alapítvány tulajdonképpen saját magát buktatta le.

A lap azt is megemlíti, előfordult olyan is, hogy az alapítvány mások által más forrásból megtartott falusi eseményeit dokumentálta és adta el általuk szervezett sportnapként.

Megkeresték a Harmadik Évezredet a megdöbbentő felvételekkel kapcsolatban, melyre az alapítvány azt válaszolta, hogy

“A megrendezésre kerülő események tartalmukban, létszámukban eltérnek egymástól. Az Ön által megemlített esemény az ország egyik legszegényebb településén valósult meg, ahol igen nagy kihívást jelentett az ott élő lakosság bizalmát elnyerni, kimozdítani őket komfortzónájukból. Ezen eseményeken résztvevők egyéni, személyre szóló személyiségfejlődését nem lehet összehasonlítani egy-egy nagyvárosban megrendezett aktív sportéletet élő lakosságnak szóló sportcsarnokban megrendezett sporteseménnyel. A programoknak pont az a lényege, hogy közösségek alakuljanak, melyek rendszeresen együtt mozognak.”

Majd hozzátették:

“Az általunk megvalósított valamennyi eseményünk nyilvános és a készített felvételek az Alapítvány Facebook oldalán, a Fényképek, Videók megnyitásával minden érdeklődő számára elérhetők.”

Sajnálatos módon azonban az önleleplező felvételek azóta elérhetetlenné váltak, Hadházy Ákos pedig úgy kommentálta korábban a képeket és videókat, hogy

“Kevés olyan fotót tudnék elképzelni, ami jobban bemutatja, hogy mi zajlik ma Magyarországon, illetve jobban illusztrálja az EU pénzek szakmányban kirablását, mint ezek.”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!