Nem teketóriázott Márki-Zay Péter: órákon belül megszabadult a Fidesz pártkatonáitól

Márki-Zay Péter / MTI Fotó: Ujvári Sándor

Csütörtökön, órákkal az alakuló ülés után már visszahívták az önkormányzati cégek igazgatóit Hódmezővásárhelyen. A helyi Fidesz persze azonnal politikai tisztogatásról beszél, ám Márki-Zay nem politikai alapon cserélte a cégvezetőket. Ugyanis, a szabálytalanságokra, amik miatt menniük kellett, már régen tudtak, csak éppen eddig a közgyűlésben eddig többségben levő Fidesz akadályozta a leváltásukat.

A már régebben megtörtén belső átvilágítás során olyan tényekre bukkantak, mint például, hogy Lázár János címeres borosládáit faragták az önkormányzati cég műhelyében, vagy éppen vadhúst tároltak a cég hűtőjében, de az is megesett, hogy hamis adatokkal kitöltött menetlevéllel szállította az önkormányzati autó Lázár borait.

Gyakorlatilag a fideszes vezetők saját célokra használták az önkormányzati cégeket!

Most nem húzta az időt az új városvezetés, már a csütörtöki alakuló ülés után zárt ülésen meg is szavazták a két gigacég, a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Zrt. és a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának és felügyelőbizottságának a leváltását.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!