Elege lett Orbánnak – újabb területet vett el a leggyengébb miniszterétől

Nem mintha túlzottan kedvelnénk Lázár Jánost a lézerblokkolójával, a bécsi riogatásával  meg a tenyérbemászó vigyorával, de messze jobb képességekkel rendelkezik egyedül, mint a mostani kormány egészében. Ebben is a leggyengébb láncszemnek Kásler Miklós tűnik, aki az EMMI élén nem csak az egészségügyért, de az oktatásért is felelős.

Az elmúlt rövid időszakban azonban már másodszor fordul elő, hogy fontos területet vesznek el tőle Orbán, és adja oda más tárcavezetőnek. A felsőoktatás után most a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárság került másik miniszter alá, a Belügyminisztériumban Pintér Sándor kapta meg a feladatot.

A Népszava úgy tudja, hogy Orbán Viktor megelégelte, hogy “hónapokat várt a felzárkóztató csomagra,” előterjesztések helyett csak a gyenge kezű Kásler Miklós ígérgetését hallgatja, miközben a településvezetők is várnak a programra. Ugyanis ehhez a helyettes államtitkársághoz tartoznak többek közt a hátrányos helyzetű kistelepülések, illetve a roma felzárkoztatási program is.  Orbán így Pintér Sándorra bízta inkább a területet, hátha jobban teljesít majd az apparátus a keményebb vezetés alatt.

Most már csak egy kérdésünk maradt. Ha nem jó helyen volt Kásler kezében a felsőoktatás és a felzárkóztatás, akkor

vajon az egészségügy jó kezekben van nála?

Mikor váltja már le Orbán az egészségügy vezetésére és irányítására teljesen alkalmatlan miniszterét? Talán nincs is más terület az országban, amelyik ennyire jól láhatóan áll az összeomlás szélén, szinte az összes szakpolitikai, civil és szakmai szervezet szerint!

Van egy másik tippünk is, de az már a hazaárulás kategóriája, ha pont az a cél, hogy a vastag üzletet jelentő magán egészségügyet akarják előnybe hozni, az állami kórházak lerohasztásával. Akkor erre valóban Kásler a legmegfelelőbb ember.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!