Levelet kapnak az EP-s frakcióvezetők – kiteregetik nekik Orbán szennyesét

A levelet a DK fogja elküldeni.

Levélben fordul Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője az Európai Parlament frakcióvezetőihez a Magyar Tudományos Akadémia ellen intézett támadás miatt. Ismeretes, a hétvégén több ezres tömeg követelte Budapesten, hogy Orbán hagyjon fel tervével, mely szerint államosítanák az MTA vagyonát, és a kutatóhálózatok bekebelezésével ők diszponálnának az intézetnek juttatott uniós források felett.

Ez már sok volt a DK-nak, Molnár ezért nagy lépésre határozta el magát:

bejelentette, hogy levelet küld a frakcióvezetőknek, melyben felszólítja őket, hogy foglaljanak állást a Fidesz mocskos tervével szemben.

Egyben arra is kérte őket, hogy utasítsanak el minden együttműködést az Orbán-párt képviselőivel. Mint írja,

“Mi, európai magyarok nem adjuk az Akadémia szabadságát, és nem nézzük tétlenül, hogy a miniszterelnök családja ellopja az uniós forrásokat és az MTA költségvetését is.”

Hozzátette: a tudomány mindannyiunk számára érték, ezért arra kéri őket, segítsenek megakadályozni a kormány romboló munkáját, az Akadémia megsemmisítését, és szólaljanak fel minden fórumon Európa-szerte az MTA ügye mellett.

Terve könnyen lehet, hogy sikerrel jár, az Európai Bizottság ugyanis időközben már jelezte, hogy alaposan Orbán orrára fog koppintani, ha nem hagy fel az MTA elleni hadjáratával.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!