Az állam még 2014-ben szerzett részesedést az akkor még Bombardier MÁV Hungary Kft. néven futó cégben, ami kötöttpályás járművek gyártására, felújítására specializálódott. Miután bevásárolta magát a fideszes vezetésű kormány, az ügyletet nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítették, így a Gazdasági Versenyhivatal nem vizsgálódhatott az ügyben.
Akkoriban még létezett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mely úgy közölte a vásárlást:
erre azért van szükség, hogy “a hazai járműipar fejlesztése a magyar gazdaság fejlődésének egyik legjelentősebb tényezője legyen a közeljövőben” és hogy így megőrizhessék a cégnél a munkahelyeket.
Végül a társaság egy tulajdonosváltást követően új nevet kapott, ami azóta Dunakeszi Járműjavító néven fut tovább.
Most a VEKE a Facebook oldalán tette közzé azt a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatot, melyből kiderül, hogy a Dunakeszi Járműjavító Kft.-t pályázat kiírás nélkül, tehát versenyeztetés nélkül adták át az orosz tulajdonban lévő cégnek.
“A Kormány a 1312/2019. (V. 28.) Korm. határozatában versenyeztetés mellőzésével az orosz Transzmasholding tulajdonában levő TMH Hungary Invest Zrt. részére értékesíti a Dunakeszi Járműjavító Kft-t a hatalmas területű ingatlannal együtt.”
Hozzáteszik, hogy értesüléseik szerint ez a lépés együtt jár azzal is, hogy a Dunakeszi Járműjavító Kft. és a Stadler közötti együttműködési megállapodást felmondják, így az emeletes motorvonatokat ezentúl kizárólag Minszkben gyártják majd – közölte a 444.hu.