Frappáns jelzővel égették be Deutschot – annyira kiakadt, hogy kamerák előtt kezdett hisztizni

Ezúttal a Jobbik frakcióvezető-helyettese találta meg magának a Fidesz EP-képviselőjét.

“Csatlakozott az eldurvult ellenzéki kampányhoz a Jobbik” – harsogja a kormánymédia. A Fidesz szerint Bangóné Borbély Ildikó patkányozása után most a Jobbik budapesti elnöke és az egyik frakcióvezető-helyettese vetemedett durva kijelentésekre. Stummer István disznóknak és gazembereknek nevezte a kormány tagjait, Szilágyi György pedig azt mondta:

nevetséges, hogy miközben a kormány törvénnyel üldözi a hajléktalanokat, EP-képviselője maga is úgy néz ki, mint egy hajléktalan.

Értette ez alatt Deutsch Tamást. Az érintett ezen annyira felszívta magát, hogy egy külön sajtótájékoztatót is összehívott, ahol elhisztizte a panaszát. Úgy fogalmazott: nem lepte meg, hogy a Jobbik is csatlakozott a szocialisták “ellenzéki szidalomcunamijához”.

Aki a videóra is kíváncsi, az ezen a linken megtekintheti.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!