Megdöntötte a hülyeségrekordot Schmidt Mária – ez még Orbánnak is sok lesz

Forrás: Index

Picit elgurult a gyógyszere a Terror Háza főigazgatójának.

Interjút adott az Inforádiónak Schmidt Mária. A fideszes rádiós interjúkra manapság egyre inkább jellemző, hogy képesek megidézni a nyolcvanas évek államszocialista interjúinak hangulatát, melyekben a rendszer kiszolgálói hazugságokkal akarták kiirtani a magyarokból a Nyugat iránti vágyakozásukat.

Schmidt interjúja esetében is elég hasonlónak tűnik a helyzet. A beszélgetés második részében a 444 szerint a történész a német 5G mobilhálózatok kapcsán kifejtette, ha megveszik a technológiát a Huaweitől, biztos, hogy összetűzésbe keverednek majd a kínai óriás ellen manapság fellépni szándékozó amerikaiakkal. Hozzátette:

“ha nem veszik meg, ott nincs wifi meg internet Németországban, mert nagyon le vannak maradva, ott középkori állapotok vannak ebből a szempontból, és ők meg nem fejlesztették ki.”

Hogy vajon tényleg azt hiszi-e Schmidt, hogy a németek még az internetet sem vezették be az országukban, azt nem tudjuk. Valószínűbbnek tűnik, hogy

tudatosan hazudik,

amikor nem áll meg a migráns-apokalipszissel való riogatásnál. Kommunista szellemi elődeihez hasonlóan szemlátomást azt próbálja elhitetni velünk, hogy nincs miért nyugatra vágyódni, hiszen ott nem csak szabadság, de még jólét sincs. Egy biztos: rég hallottunk ekkora ökörséget, ez még fideszes mércével is durva.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!