Elkeseredettségükben szánták rá magukat, de végül győztek a civilek!

Korábbi cikkünkben írtunk róla, hogy Orosvári Zsolt, tavalyi akciója sikeres volt, a civil felajánlásokból összegyűlt közel 5 millió forintból a férfi idén február elején már több mint 300 ágyat osztott szét az ország 30 gyerekkórházban. De van két kórház, ahol a felajánlás ellenére nem történt semmi, hiába kapott mind a két intézmény 20-20 ágyat. A Heim Pál kórház és a Debreceni Gyermekklinika

NEM ENGEDI A SZÜLŐKNEK, HOGY HASZNÁLJÁK A FELAJÁNLOTT ÁGYAKAT,

Három civil csoport, a Segítség Közvetítők, az Anyák az anyákért és a Magyar anyák közös flashmob akciót szervezett a Heim Pál Kórház elé. Fogták magukat, és tiltakozásként kifeküdtek a kórház elé, felhívva a figyelmet arra, hogy az anyák kénytelenek a meglévő ágyak ellenére a földön feküdni gyermekeik mellett.

A kórház mindenféle mondvacsinált indokokkal utasította el az ágyak használatát, de

végül győzött a civil kurázsi!

Állami Egészségügyi Ellátó Központ úgy döntött, hogy forrást biztosít a fenntartásában működő kórházaknak a gyermekeik mellett bent tartózkodó szülőknek nyújtható ágyak megvásárlására: „felmérte a fenntartásában működő kórházakban – a gyermekeik mellett bent tartózkodó – szülők elhelyezésére szolgáló ágyak igényét. Az ezek beszerzéséhez szükséges forrást keretünkből biztosítjuk az intézmények számára.”

Megszégyenítő hozzáállás: mindenki számára érthetetlen a viselkedésük

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!