Megszégyenítő hozzáállás: mindenki számára érthetetlen a viselkedésük

MTI-fotó

Tavaly írtunk róla, hogy szívmelengető dologra szánta rá magát egy apa, mert érezte, hogy nagy szükség van a segítségre. Orosvári Zsolt, tavaly novemberben mint magánszemély kezdett gyűjtésbe azért, hogy a beteg gyerekek mellett éjszakázó szülőknek ne a földön matracon, vagy székben görnyedve kelljen az éjszakát tölteniük.

Akciója sikeres is volt, a civil felajánlásokból összegyűlt közel 5 millió forintból a férfi idén február elején már több mint 300 ágyat osztott szét az ország 30 gyerekkórházban. De van két kórház, ahol a felajánlás ellenére nem történt semmi, hiába kapott mind a két intézmény 20-20 ágyat. A Heim Pál kórház és a Debreceni Gyermekklinika

nem engedi a szülőknek, hogy használják a felajánlott ágyakat,

miközben Facebook bejegyzésekből az derül ki, hogy a Heim Pál kórházban volt akitől 4500 forintot kértek egy, az ágy alól kihúzható, alvásra teljesen alkalmatlan szivacsért, miközben ombudsman már kiadott egy állásfoglalást, hogy a szülő bent tartózkodásáért nem lehet pénzt kérni.

A két kórház hallgat, nem ad magyarázatot az embertelen döntésük hátterére, a miniszter meg csak a 10 parancsolatot mormogja. Ebből így nem lesz színvonalas egészségügy.

Szívmelengető dologra szánta rá magát az apa, nagy szükség van arra, amit elkezdett!!!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!