Ilyen dühös és indulatos beszédet még senki se mondott a Fideszről!

AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK

Csütörtök este több tüntetést is tartottak országszerte a túlóratörvény ellen, így többek között Kecskeméten is, ahol a felszólalók között volt a Móra Ferenc Gimnázium egyik tanulója is, Nagy Blanka. A diáklány olyan dühös és indulatos beszédet mondott a Fidesz ellen, amilyet még korábban nem nagyon hallhattunk – adta hírül a 444.hu.

“Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá. Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz.”

– Kezdte a beszédét Nagy Blanka

Felszólalásában a kormány lopásáról, Mészáros Lőrinc gazdagodásáról és Orbán Ráhel költekezéseiről is beszélt.
“Hirdetik a demokráciát, de még magából a demokrácia szóból is képesek lennének kilopni a betűket.”
Szerinte egyáltalán nem igazságos a rendszer, hogy “ez az undorító tolvajbanda, ez a mocskos oligarchakormány bezsebeli magát a nyugdíjas éveire, maga meg nyugdíjasként csak nyomorogni fog”.

A tanuló szerint nem csak a “rabszolgatörvénnyel”, vagy a különbíróságokkal van baj ebben az országban, hanem az elmúlt 9 évvel, mert folyamatosan hülyének nézik az embereket.
Szerinte, ha “nem vagyunk hülyék, akkor muszáj fellépnünk valahogy, ügyesen, de nem erőszakosan”. Valamint megemlítette, hogy a 2006-os zavargásokat (ahol például kocsikat gyújtottak fel, rendőröket kővel dobáltak meg) a Fidesz keresztény szabadságharcnak nevezi, ami az elnyomó hatalom ellen irányult. “Mára a Fidesz lett az elnyomó hatalom” – mondta Nagy Blanka, szánalmasnak nevezve, hogy libsi, bolsevik puccsként emlegetik a tüntetéseket a kormánypárti politikusok.

Beszédének végét pedig így zárta:
“Véglezárásként csak üzenem annak a bajszos fasznak és az összes fideszes képviselőnek – legyen kecskeméti, félegyházi, szegedi vagy bárhonnan –, hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát.”

A felszólalás teljes egészében itt megtekinthető:


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata