Mindenkit meglepett a válasz: már Polt Péter sem tudja megmenteni a volt államtitkárt?

forrás: nepszava.hu

Mindenkit meglepett a válasz amit Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető kapott Polt Pétertől. A fideszes ügyekben rendszerint minimum nehezen mozduló ügyészségtől szokatlan válasz érkezett a volt államtitkár Szabó Zsolt kapcsán a sajtóban felröppent, állítólagos offshore számla-ügyben.

A választási kampányban a Magyar Nemzet bár perdöntő bizonyítékot nem tudott felmutatni, azt állította, hogy Szabó Zsolt hatvani fideszes képviselőhöz köthető egy belize-i offshore cég, illetve a cég számláján 1,2 milliárd forintos vagyon. Szabó akkor persze kézzel-lábbal cáfolta, hogy bármi köze lenne World Joy Enterprise LTD. nevű belize-i céghez, és helyreigazítást is kellett közölnie nem egy lapnak a közölt információk miatt.

Pedig, Szabó Zsolték családi vállalkozása, az Exact-Cont Kft. ugyanarra a hatvani címre van bejegyezve, mint amelyik a Joy World Enterprise Limited offshore céghez köthető dokumentumok egyikén szerepel. Most azonban Polt Péter válaszából több dologra is fény derült: egy magánszemély tett feljelentést az ügyben, az Központi Nyomozó Főügyészség pedig április végén elindította az eljárást, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás a gyanújával. Az nem derül ki a főügyész leveléből, hogy ki ellen indították az eljárást, de az igen,  hogy az ügyészség időközben okirati bizonyítékokat is beszerzett.

Polt Péter a levélben hangsúlyozza: a gyanú egyelőre nem megalapozott, csak „egyszerű” gyanúról van szó, ami alapján közjogi méltóságot – ilyen az országgyűlési képviselő is – betöltőkkel szemben nem lehet a mentelmi jog felfüggesztését kérni, illetve kényszerintézkedést sem alkalmazhatnak vele szemben. Ennek a hangsúlyozása erősíti meg azt a feltevést, hogy Szabó Zsolt, jelenleg is a Fidesz padsoraiban ülő képviselőről van szó.

Az előzményekről itt írtunk:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!