Durva események készülnek mára – Orbán helyében mi most mennénk síelni

Kép forrása: MTI

Hódmezővásárhelyen átütő sikert aratott az ellenzék. A szavazók száma bőven elegendő volt ahhoz, hogy elzavarják a Fideszt. A közhangulat, – bár a kormány által nyomott plakátokon nem ez látszik – most is felspékelt. Az előzetes jelzések szerint annyian mennek ki az utcára Orbán ellen, hogy a televízió előtt ülők is megbizonyosodhatnak róla: elegen vagyunk a Fidesz leváltására.

Nem hiába fogalmaztunk úgy: “vagyunk.” Mi, a pestibulvar.hu szerkesztősége felvállaljuk, és bátran, büszkén valljuk, hogy egy olyan hatalom, amelynek élén Orbán Viktor áll, és amelynek prominens szereplői megkeserítik a mindennapjainkat, nem való egy demokratikus ország kormányára. Egy ilyen hatalomnak el kell innen pusztulnia, méghozzá nem négy év múlva, hanem a lehető leggyorsabban, április 8-án.

Éppen ezért mi is kint leszünk a Fővám téren, délután 3 órakor, de nem csak tudósítani fogunk. Tüntetünk is, mert nem egy politikai erő ellen emeljük fel a szavunkat újságíróként, hanem egy olyan rezsim ellen, ami a mi munkánkat is korlátozza, és még sok más sajtóbeli kollégáét. Valljuk, hogy magyarként ezt nem tűrhetjük, ezért arra buzdítunk titeket is, hogy gyertek velünk!

Itt tudsz jelentkezni az eseményre. Találkozzunk a Fővám téren!

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!